MESÉLŐFALU Csíkszentdomokos

Hol volt, hol nem volt, még a süvegcukor hegyen es túl, de a tejpatakon erről, volt egyszer egy szegény ember. Volt annak egy felesége. Egyéb gazdaságok nem volt, két kicsi tehenke s egy szántóföldjük. Egy reggel elment ki a szegény ember szántani, éppen az erdő szélében volt a szántóföldjök.

Ahogy kezdett szántogatni, egyszer hallja, hogy valami nagy nyárogás, vinnyogás van az erdőben. Meglátja, hogy egy nagy medve egy kicsi nyúllal verekedik, s  akkorát kacagott ezen a szegény ember, hogy zengett belé az erdő. Meghallja ezt a medve. Odamén a szegény emberhez. Kérdi, hogy mét kacagott? - Hát én csak azért, medve bátyámuram, hogy nem szégyelli magát, egy akkoracska haszontalan nyúllal verekedni?

Na  jól van, te szegény ember, de ezt te meg­keserülöd, hogy megkacagtál, s tudd meg, hogy tehenestől megeszlek.

Megijedt ekkor a szegény ember, és kezdett könyörögni.

Ó, ne egyél meg, te medve, csak napszentületkor.  Hogy elébb szántsam le a kicsi földemet, s vessem el a magot. Ha megeszel, a gyermekeimnek legyen, amit egyenek.

—   No, te szegény ember, csak ezért hagyom meg az életedet esteféléig, amét szépen kértél és a gyermekei­détt.

A medve egy kicsidég visszament az erdőbe, nehogy meglőjék.

A szegény ember szántott-szántott, de erőst búsult. Délre, amikor leült enni, még enni sem tudott, annyira búsult, tenyerébe hajtotta fejét, annyira búsult. S ekkor odament egy róka. Látja, hogy a szegény em­ber nagyon búsul. Kérdezi tőle :

— Miért búsulsz olyan erőst, te szegény ember?

—    Áj, ne kérdezd, nekem nagy a bánatom, met a medve azt mondta, hogy napszálltakor megeszen tehe­nestül.

—   Ó, hát csak ennyi a baj ? Hát ha nekem valamit ígérsz, én kisegítlek a bajból.

— Hát mit ígérjek? — mondta a szegény ember.

S arra felelte a róka :

— Hát akinek tehenye van, annak tyúkja es van.

Mondta a szegény ember :

— Hát van egy néhány, vagyon egypár darab.

Azt mondja a róka :

—    Hát én nem kérek sokat, adjál kilenc tyúkot s egy kakast, s akkor megmentelek a medvétől.

—    No, hát én megadom, de te hogyan tudnál megmenteni ?

Azt mondja a róka : — Hát úgy, hogy nehol vagynak az erdőben a szénégetők. Küldd el a gyermeket és kérd el a szeneszsákot tőllek.

El es ment a gyermek, és elhozta a szeneszsákot, s ekkor azt mondja a róka      

—Azt a szeneszsákot tedd a szekér farkához, s mikor idejő a medve, azt én lesem, s akkor elkezdek drombitálni. Én olyanformán fogok drombitálni mintha vadászok jőnének. Akkor a medve megijed, és kérdezi tőled : ez mi lehet? S te feleled : biztosan vadászok jőnek. A medve majd erre azt mondja : jaj, bújtass el, te szegény ember, inkább nem eszlek meg. Ekkor azt mondod a medvének : itt van egy szenes­zsák, ebbe bújj bele. S ha jőnek a vadászok, és kér­dik, mi van abban a zsákban, akkor majd te azt mon­dod : ott egy szenescsutak. S erre a medve belebúvik. Te bekötöd jól a zsák szádát. Ekkor én jövök, mintha vadász volnék, és kérdezem tőled : mi van abban a zsákban? S te azt feleled, szenescsutak. S akkor én azt mondom neked : nem igaz. S te mondod : de az. S én parancsolom, vágd bele a fészidet, lám csutak-é? S akkor jó erővel felhúzod a fészidet, s megirányozod a medvének a fejét. És két-három fejszecsapásvai meg­döglik a medve. Meg lesz mentve az életed, és a tehe­neidé es.

Na jó, megörvendett a szegény ember, leszántotta a földjét, és estefelé jött a medve, s a róka elkezdett drombitálni kint az erdő szélén. S kérdi a szegény em­bertől a medve :

- Ugyan micsoda az, hallod-é, te szegény ember.

Azt mondja a szegény ember :

 - Úgy látszik, vadászok jőnek.

Úgy megijedt erre a medve, azt mondja :

- Jaj, hova bújjak, bújtass el, inkább meghagyom az életedet. Ekkor mondja a szegény ember :

- Hát bújj belé ebbe a szeneszsákba, én bekötöm szadát, s ha jőnek a vadászok, kérdik, hogy mi van zsákban, én azt felelem, szenescsutak. , megörvendett a medve, s belé es bútt a szeneszsákba. A szegény ember békötötte a szádát, és jött akkor a róka trombitálva, s kérdi :

— Ott mi van abban a zsákban?

— Szenescsutak — felelte a szegény ember.

— Vágd belé a fészidet, lássam, szenescsutak-é az.

Erre a szegény ember jól felhúzta a fészit, és úgy belévágta ott, ahol a medvének a feje volt, hogy a medve feje széjjelment. Még megismételte, hármat hézaütött, és így megdöglött a medve. S ekkor a sze­gényember örömmel felpakolta a szekérre az ekét, a boronát és a medvét.

S ekkor azt mondta a róka :

—   Mikor megszólal a kakas, én es ott leszek a tyúkokétt és a kakasétt.

S hazament a szegény ember. Nem búsulta, hogy a rókának immár tyúkot kell adjon, mert azt számította, „hogyha a róka olyan okos, én es okos leszek. Lesz nekem es annyi eszem, mint a rókának". Béhordta a tyúkjait, s két kopókutyát es a házba.

Egyszer hát jő a róka es hajnalban. Kopogott a szegény ember ajtaján :

—   Ébren vagy-é, hé? Eljöttem a kilenc tyúkett és a kakasétt.

—   Ébren vagyok, ébren, csak várj egy kicsit, hadd öltöjzem fel.

De ő bizony nem mozdult egyet sem, s a róka esmét mondta :

— Nyisd ki, szegény ember, az ajtót.

Azt mondja :

—   Nyitanám, de két kopókutya békerült a hazfba észre se vettem, most megérezték a te szagodat, a mindig rontani akarnak ki az ajtó felé. De én ezekvel küzsdöm, hogy ne menjenek reád. Nem tudom nyitni ki az ajtót tőllök.

S akkor kiáltja be a róka nagy megijedve:

— Jaj, tartsd vissza őköt, már amíg én elmenyek. Nem kell a tyúk, csak nehogy kinyitsd az ajtót. Marad­jon neked kilenc tyúk s a kakas.

Ekkor a róka árkon-bokron szaladt, mégcsak a sűrű erdőbe ki nem ért, meg sem állott.

  Kilenc tyúk meg kakas-  Kézirat, első közlés. Albert András meséje.

Ortutay Gyula, Kovács Ágnes, Dégh Linda  (szerk.): Magyar népmesék. Budapest, 1960, Szépirodalmi Könyvkiadó.