Bodor ügyvéd
Volt egyszer egy szegény öregember, kinek egy gyermeke sem volt, felesége is megholt. Volt neki két ökre, s az egyik, az es elveszett a regelőröl, nem kapta meg sehol, és maradt egy Bodor nevű ökre. Elment panaszval, keserves sírásval a paphoz, hogy mitevős legyen. Adjon tanácsot, hogy az egy ökrével immán menni sem tud sehol, így társ nélkül mit csináljon vélle. A pap erre azt a vigasztalást mondta neki :
— János bácsi, mondok én egyet kiednek. A Bodort adja nekem, én iskolába adom, és kitanyíttatom ügyvédnek. És akkor öregségére lesz kiednek gyámola. Nem lesz elhagyatva.
És akkor az Öreg mondta :
— Jó biza, jól van. Én odaadom, hogy tanyittassa ki.
Oda es hajtotta a paphoz az ökröt, s mikor volt három hónapja, kérdezte a paptól, hogy tanol-e a Bodor? S mondta a pap :
- Tanolni tanol, csak kellene fizetni most még harminc forintot a tanyításért. Mert János bácsi tudja kend, amíg egy ökörből embert csinálok és aztán ügyvédet, oda sok pénz kell.
Mondta a János bácsi : -Hát eladom a földemet, s azt es reafizetem csak legyen ember belőlle, aki öregségemre gondomat viselje.
Hát az öreg János bácsi el es adta a földjét, bé es fizette a papnak, hogy küldené el a tanyításért. Biztatta a pap :
— Ne búsuljon, János bácsi, hamar kitanul. Csak még ami földje van, adogassa el, s hojza bé a pénzt a tanyításért. S aztán majd az ügyvéd ad magának öregségére.
Mikor már semmije sem volt az öregnek, csak egy kicsid pénze, mondta a papnak, hogy most már szeretné felkeresni a Bodort, hogy lám kitanult-é, és milyen ügyvéd lett belőlle. Mondta a pap :
— Hát én adok egy címet, s menjen azzal el Kolozsvárra, ott van Bodor ügyvéd, már kitanult.
Az öreg a cédolával el es ment Kolozsvárra. Mivelhogy a városban még sohasem járt volt, odaadta a cédulát, és kérte a rendőrt, hogy mutassa meg Bodor ügyvédet, hogy hol lakik. S a rendőr megmutatta Bodor ügyvédet, hogy hol lakik. S az öreg bé es ment. Kopogtatott az irodában, mondták : Tessék.
S ő bément, s mondta az ügyvédnek :
- Isten áldjon meg, Bodor. Jaj, hogy elváltoztál, mióta nem láttalak.
S erre az ügyvéd csak nagyot nézett az öregre, ez mit beszél. Úgy gondolta, talán ez őrült ember. De az öreg csak ismételgette a szavát.
-Mi az, Bodor? Nem üsmersz ingem? Hát én növeltelek téged.
Akkor az ügyvéd reátoppantott:
- Mit beszél, menjen ki innét.
-Nono, lassan Bodor. Hát én tanyíttattalak ki téged, még a földemet es odaadtam a tanyításodért, s ide fizettem. Hát most meg akarsz döfni?
Az ügyved erre egyet hézacsapott. Mondja :
— Menjen ki innét!
— Nono. Bodor. Hát ilyen döfős lettél? Nem ismersz, mennyit adtam enned, s hoztam a vizet. Te most nem ismersz engemet? Öregségemre hezzád jöttem, hogy légy gyámolom, s ne döfj.
De az ügyvéd felpufozta, és kirugódta az irodából.
— Tekintetes törvénybíró úr kérem, én egy falusi szegény ember vagyok, kinek se gyermekem, se feleségem, se vagyonom nincs már, mert volt ugyan két ökröm hajdanában, de az egyik elveszett a reglőről, a másikat pedig Bodornak hívtam. Jó ökör volt. Jó csendes marha, s a pap elkérte, hogy én adjam oda, ő kitaníttatja ügyvédnek. Öregségemre majd gyámolom lesz, s így a tanyításért a földemet es eladtam, odafizettem. Most már ide adta a címet a pap, hogy kitanult ügyvédnek az ökör, itt van Kolozsváron, jöjjek csak fel hezzá öregségemre. Én el es jöttem,
a Bodor nem ismer meg, jól megdöfődött, és kirúgódott.
Látom, derék ember lett belőle, jó csendes ökörből hamis ügyvéd lett. Jól pufonvert a házában, és kirugódott. Azétt jöttem, hogy ítéljék meg, hogy most már mitévős legyek.
Ekkor a törvénybíró odahívatta Bodor ügyvédet és a papot. Kérdezte az ügyvédtől:
— Üsmered-e ezt az embert?
De az ügyvéd nem üsmerte.
A papot es kérdezte a törvénybíró:
— Maga üsmeri-e ezt az embert?
A pap mondja :
— Igen.
És a törvénybíró ekkor azt mondja a papnak :
-Ha maga vette el az ökröt s a pénzét, akkor vigye el az öreget, és tisztességesen viselje gondját holta napjáig, ha ennyire félrevezette, és becsapta az öreget. De nehogy panaszt halljak, hogy nem viseli jól gondját, mert akkor én ítélem meg, s a törvényszabta büntetést kapja el a plébános úr.
És így viselte aztán gondját az öregnek a pap, és még most es élnek, ha meg nem haltak.
Bodor ügyvéd - Kézirat, első közlés. Albert András meséje keleti eredetű anekdota,nyomát találjuk az olasz novellairodalomban, az európai népi szájhagyományban, így nálunk is közismert.
Ortutay Gyula, Kovács Ágnes, Dégh Linda (szerk.): Magyar népmesék. Budapest, 1960, Szépirodalmi Könyvkiadó.