MESÉLŐFALU Csíkszentdomokos

Volt egyszer egy szegény öregember, kinek egy gyermeke sem volt, felesége is megholt. Volt neki két ökre, s az egyik, az es elveszett a regelőröl, nem kapta meg sehol, és maradt egy Bodor nevű ökre. Elment panaszval, keserves sírásval a paphoz, hogy mitevős legyen. Adjon tanácsot, hogy az egy ökrével immán menni sem tud sehol, így társ nélkül mit csináljon vélle. A pap erre azt a vigasztalást mondta neki :

—   János bácsi, mondok én egyet kiednek. A Bodort adja nekem, én iskolába adom, és kitanyíttatom ügyvédnek. És akkor öregségére lesz kiednek gyámola. Nem lesz elhagyatva.

És akkor az Öreg mondta :

—   Jó biza, jól van. Én odaadom, hogy tanyittassa ki.

Oda es hajtotta a paphoz az ökröt, s mikor volt három hónapja, kérdezte a paptól, hogy tanol-e a  Bodor? S mondta a pap : 

- Tanolni tanol, csak kellene fizetni most még harminc forintot a tanyításért. Mert János bácsi  tudja kend, amíg egy ökörből embert csinálok és  aztán ügyvédet, oda sok pénz kell.

Mondta a János bácsi : -Hát eladom a földemet, s azt es reafizetem csak legyen ember belőlle, aki öregségemre gondomat viselje.

Hát az öreg János bácsi el es adta a földjét, bé es fizette a papnak, hogy küldené el a tanyításért. Biz­tatta a pap :

— Ne búsuljon, János bácsi, hamar kitanul. Csak még ami földje van, adogassa el, s hojza bé a pénzt a tanyításért. S aztán majd az ügyvéd ad magának öreg­ségére.

Mikor már semmije sem volt az öregnek, csak egy kicsid pénze, mondta a papnak, hogy most már szeretné felkeresni a Bodort, hogy lám kitanult-é, és milyen ügyvéd lett belőlle. Mondta a pap :

— Hát én adok egy címet, s menjen azzal el Kolozs­várra, ott van Bodor ügyvéd, már kitanult.

Az öreg a cédolával el es ment Kolozsvárra. Mivel­hogy a városban még sohasem járt volt, odaadta a cédulát, és kérte a rendőrt, hogy mutassa meg Bodor ügyvédet, hogy hol lakik. S a rendőr megmutatta Bodor ügyvédet, hogy hol lakik. S az öreg bé es ment. Kopogtatott az irodában, mondták : Tessék.

S ő bément, s mondta az ügyvédnek :

- Isten áldjon meg, Bodor. Jaj, hogy elváltoztál, mióta nem láttalak.

S erre az ügyvéd csak nagyot nézett az öregre, ez mit beszél. Úgy gondolta, talán ez őrült ember. De az öreg csak ismételgette a szavát.

-Mi az, Bodor? Nem üsmersz ingem? Hát én növeltelek téged.

Akkor az ügyvéd reátoppantott:

- Mit beszél, menjen ki innét.

-Nono, lassan Bodor. Hát én tanyíttattalak ki téged, még a földemet es odaadtam a tanyításodért, s ide fizettem. Hát most meg akarsz döfni?

Az ügyved erre egyet hézacsapott. Mondja :

— Menjen ki innét!

—   Nono. Bodor. Hát ilyen döfős lettél? Nem ismersz, mennyit adtam enned, s hoztam a vizet. Te most nem ismersz engemet? Öregségemre hezzád jöttem, hogy légy gyámolom, s ne döfj.

De az ügyvéd felpufozta, és kirugódta az irodából. Ekkor az öreg, nagy sírva összevissza szedte magát künn, teprenkedett, káromkodott, és elment a törvény­bíróhoz, panaszkodott.

—    Tekintetes törvénybíró úr kérem, én egy falusi szegény ember vagyok, kinek se gyermekem, se fele­ségem, se vagyonom nincs már, mert volt ugyan két ökröm hajdanában, de az egyik elveszett a reglőről, a  másikat pedig Bodornak hívtam. Jó ökör volt. Jó csendes marha, s a pap elkérte, hogy én adjam oda, ő kitaníttatja ügyvédnek. Öregségemre majd gyámolom lesz, s így a tanyításért a földemet es eladtam, oda­fizettem. Most már ide adta a címet a pap, hogy ki­tanult ügyvédnek az ökör, itt van Kolozsváron, jöjjek csak fel hezzá öregségemre. Én el es jöttem,

a Bodor nem ismer meg, jól megdöfődött, és kirúgódott.

Látom, derék ember lett belőle, jó csendes ökörből hamis ügyvéd lett. Jól pufonvert a házában, és kirugódott. Azétt jöttem, hogy ítéljék meg, hogy most már mitévős legyek.

Ekkor a törvénybíró odahívatta Bodor ügyvédet és a papot. Kérdezte az ügyvédtől:

— Üsmered-e ezt az embert?

De az ügyvéd nem üsmerte.

A papot es kérdezte a törvénybíró:

— Maga üsmeri-e ezt az embert?

A pap mondja :

— Igen.

És a törvénybíró ekkor azt mondja a papnak :

-Ha maga vette el az ökröt s a pénzét, akkor vigye el az öreget, és tisztességesen viselje gondját holta napjáig, ha ennyire félrevezette, és becsapta az öreget. De nehogy panaszt halljak, hogy nem viseli jól gond­ját, mert akkor én ítélem meg, s a törvényszabta büntetést kapja el a plébános úr.

És így viselte aztán gondját az öregnek a pap, és még most es élnek, ha meg nem haltak.

Bodor ügyvéd - Kézirat, első közlés. Albert András meséje keleti eredetű anekdota,nyomát találjuk az olasz novellairodalomban, az európai népi szájhagyományban, így nálunk is közismert.

Ortutay Gyula, Kovács Ágnes, Dégh Linda  (szerk.): Magyar népmesék. Budapest, 1960, Szépirodalmi Könyvkiadó.