A három bolond
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy gazdag ember. Ennek volt két szép dali legény fia. Egyiket Jancsinak hívták, a másikat meg Pistának.
Mikor nagyot nőttek a legények, azt mondja az édesapjok nekik :
— No, fiaim, most már házasulandók vagytok. Keressetek magatokhoz való leányt, és házasodjatok meg. De azt tanácsolom, hogy nyissátok ki a szemeteket, hogy milyen fehernépet kértek meg, mert a fehérnépekbe es, úgy mint az emberekbe nagy különbség van.
Akkor azt mondja a nagyobbik fiú, Jancsi:
— Édesapám, el es menyek, szerencsét próbálok- hogy lám, milyen leányra akadok.
Nagyobbik fiú el es ment háztűznézőbe egy leányos házhoz. Köszönti illendőképpen a leány szüleit, es elmondja, hogy- ő szeretne megházasodni, de csak katonaideje után. S ez előtt szeretne barátságot kötni a leánvval, hogyha bévárná a leány es a három esztendőt. , •
— Jól van, fiam, beszéld meg a leánvval.' Ha neki kedve lesz hézzád, akkor biztos, hogy bevár.
Kérdezé a legény a leányt:
— No tubicám, te mit szólasz hézza? Én most kell menjek katonának, oda leszek három esztendeig, és megvársz-é éngemet, míg én hazajövök? Mert ha megvársz, akkor feleségül veszlek. Mit fogadsz nekem, biztonság jeléül, hogy három esztendeig reám fogsz várni?
Azt mondja erre a leány :
— Én azt fogadom, kedvesem, hogy én három esztendeig sohasem söpröm ki a házamat, hogy ne tudjon senki legény béjönni ide.
— No jól van, Isten veled, s velem is.
Akkor elment a legény egy másik leányhoz. Ott is köszönté a leány szüleit illendőképpen. És elmondja, hogy milyen járásba van. Azt mondja a leánynak az apja:
— Kérdezd meg a leányt, hogy van-é kedve hézzád?
Kérdezi azt es :
-No, drágám, van-é kedved hézzám? És megvárod-e míg én hazajövök a katonáéktól, hogy akkor feleségül vegyelek, és mit fogsz csinálni biztonság jeléül, hogy más legény meg ne kérhessen ?
Erre azt mondja a leány :
- Azt fogom csinálni kedvesem, hogy három esztendeig soha meg nem mosdom, hogy senki ember fia engem meg ne szeressen.
-No, jól van, Isten veled.
Ezzel a legény megint elment a harmadik leányos házhoz. Köszönti ott es illendőképpen az öregeket. És elmondja ott es, hogv milyen járásban van. Utasítják mindjárt a leányhoz.
-Kérdezd meg őt, lám, mit szól hézzád.
Azt es a legény kérdezi:
-Mit szólsz hézzám, tubicám? Megvársz-é, míg letöltöm a három esztendőt, és mit fogsz addig csinálni, hogy más legény beléd ne szeressen?
— Semmi egyebet galambom, három esztendeig minden csepp moslékot a házhíjába felhordok, és avval foglak várni tégedet.
— No jól van, Isten veled.
Most már a legény hazament, felszerelt, s elment katonának. Végtére letőtt a három esztendeje.
Megint hazajött, és akkor elment az első leányhoz. De nem tudott az ajtón bemenni, hanem az ablakon kellett bémásszon, úgy teli volt szemétvel a ház. A leányra meg rea se nézett, csak annyit mondott neki :
— Maradj az apádnak, zabos tarisnyának, az anyádnak mosogató lánynak, nekem nem köllesz, mert én tégedet el nem veszlek. „
— Hol van a moslék, amit idáig meggyűjtöttél?
— Gyere fel a házhíjába, és megmutatom. ,
leánynak :
— Menj bé, leányom, a pincébe, hozz fel egy kancsó bort. Meg kell tisztelni ezt a legényt, hogy nem szégyenlette a mü házunkat felkeresni.
Leány fog egy kancsót, elfut le a pincébe, nagy gyorsan. Pincének a bal oldalában állott a boroshordó. A jobb oldalt volt egy nagy káposztás kád. A kád mellett egy szék. Azon egy nagy darab káposzta-nyomtató kő. Amint ereszteni kezdte a bort, kezdett gondolkodni
Megunták odafent várni a bort, azt mondja a gazda az asszonynak :
— Eredj, hallod-é, nézd meg azt a leányt, mi van vélle.
Menyen az asszony a pincébe, hát hallja, hogy milyen keservesen sír a leánya. Mikor odaért kérdi tőlle:
— Mi bajod van, leányom?
— O, ne es kérdezze édesanyám, úgy belegondoltam a jövendőbeli sorsomba,'hogy azért sírok ilyen keservesen.
— Jó, jó, de mibe gondoltál bele?
— Hát nem érti maga, édesanyám, ha most éngemet ez a legény megkér, nemsokára születni fog egy gyermekünk, annak veszünk egy kicsi ködmönkét, s mikor akkorára nő, hogy lábon le tud jőni ide a pincébe, itt kezd játszódni, és ez a káposztáskő reázuhan, és úgy megüti, hogy meghal, s akkor kinek marad a kicsi ködmönke?
— Ó, be okos vagy, édes leányom ! — és sírni kezdett az asszony es keservesen.
Már megunta várni odafel a gazda és a legény a bort,lement a gazda es a pincébe. Kérdezi, hogy: — Mét sírtok olyan keservesen?
Elmondják neki es minden bajokat, bánatjokat:
— Ha ez a legény most megkéri a leányunkat, akkor nemsokára születni fog egy gyermekje. Annak vesznek egy kicsi ködmönkét, mikor a gyermek akkorára nő le tud jőni a pincébe játszódni, véletlenül ezt a nagy káposztáskövet magára veri, és az úgy megüti, hogy ő meghal, és akkor kinek marad a kicsi ködmönke. Jaj, édes jó Istenem, milyen okos a mü leányunk, hogy belé tudott gondolni a jövendőbeli sorsába.
Erre a gazda es keservesen elkezdett sírni. Hárman akkorán sírtak.
A legény már nem győzte várni őköt, ő es lement hézzok a pincébe, gondolta, hogy biztosan rejuk zuhant a pince. Hát hallja, hogy mind a hárman sírnak odabé. Kérdezi őköt, hogy métt sírnak olyan keservesen. Elmondja a gazda, hogy :
— Milyen okos a mü leányunk, hogy belégondolt a jövendőbeli sorsába. Ha most kelmed elveszi feleségül, nemsokára születni fog egy fiúgyermekjek, annak vesznek egy kicsi ködmönkét, s mikor a gyerek akkorára nő, hogy lábon le tud jőni a pincébe, akkor ő játszódni kezd a káposztakővel, s véletlenül rea hengeredik a káposztakő, úgy megüti a gyermeket, hogy meghal. És akkor kinek marad a kicsi ködmönke?
Mikor ezt meghallja a legény, azt mondja a gazdának:
- No, gazduram, én most elmenyek a nagy világba, más leányt keresni, de ha valahol akadok még ilyen három bolondra, mint kijetek amilyenek, akkor visszajövök, és megkérem a leányt.
Erre elköszönt a legény, és elment.
Alig ment egy mérföldet, meglát az útmentén egy házat. Látja, hogy egy ember háromágú vasvillával egy zsák érő diót fel akar hányni a ház hídjába. És ha akármilyen szaporán dolgozik, de még egy dió sem menyen fel a ház hídjába. Kérdezi a legény az embert:
- Mit csinál kelmed, atyafi?
Ó, hagyja, ne es kérdezze, fiatal legény. Már mindjárt van három hete, hogy ezt a kicsi diót hányom fel a hídba, mégsem akar fogyni innét a földről fel.
Ó, bátya, azt nem úgy hányják fel! Van-é egy kassa?
Van nekem még kettő es, nemcsak egy.
— No. akkor adjon nekem egy kast.
Akkor az ember előhozta a kast, a legény megmerte dióval, fölvitte házhídjába, és letette. És amikor negyedszer megtöltötte a kast, nem maradt még egy se a földön. Elcsudálkozott a gazda, hogy ő három hete, hogy dolgozik vélle, mégse volt egy híjja se, ez a legény egy és negyed óra alatt felhordta az egészet
Ekkor a legény megint ment tovább. Gondolta magában, „akadtam egy jó nagy bolondra, még csak kettő kell, akkor térhetek vissza a leányhoz." Alig ment tovább egy falu hosszát, meglátja, hogy egy öregasszony a juhot élve felkötte a guzsalyra, úgy fonja le a gyapját róla. Kérdi a legény:
— Mit csinál, Öreganyám?
— Én gyapjat fonok, fiatal legény.
— O, öreganyám, azt nem úgy kell fonni.
— No, csak ne tanítson éngemet, mert eddig es úgy fontam.
— Jól van, de méges nem úgy kell.
— Hát hogy kell akkor?
— Nyírja le a juhról a gyapjat, azt mossa ki jól, tépesse meg, mikor szép fehér lesz, akkor fonja meg.
Megköszönte az asszony a tanácsot. A legény megint ment tovább — addig, amíg megint elért egy új házat. Meglátja, hogy egy véle egykorbéli házasulandó legény, mint ő, felépítette azt a szép új házat, de ajtó, se ablak rajta. Alul a talpfa alatt egy lyukon hordta bé dagasztó tekenővel a világosságot a házba. De olyan gyorsan merítette a tekenőt, hogy a veríték hetvenkét ágúlag csorgott le rólla. Vitte, s öntötte bé a házba a likon keresztül, de a haz méges örökké csak setét volt. Odamenyen, kérdi a legény:
—Mit csinálsz, jó testvér?
— Ej, hadd a fenébe, jó testvér, három esztendeje fölépítettem ezt a házat, azuta örökké hordom be a világosságot, méges olyan sötétség van benn, hogy alig lehet látni.
— Hó, testvér, azt nem úgy kell csinálni. Meglátod, ha én nem hozok bé még egy deci világosságot ide, méges meg fog világosodni a ház, csak adj nekem egy jó nagy fúrót és egy fűrészt. A többit bízd rám.
Akkor a legény eléadta a szerszámot, a másik felmérte az ajtó helyét, fúróval megfúrta az ajtószemöldökfát, az ostor fűrészt keresztüldugta a likon, és méret szerint kivágott egy ajtóhelyet. Akkor egy kicsit megvilágosodott a ház. Ekkor vágott rea még két nagy ablakot, s akkor olyan világosság lett a házban, hogy meg a tűt es meg lehetett volna a padláson kapni. Nem győzött eleget hálálkodni a házi legény, hogy megmentette őt a nagy munkától. Ekkor elbúcsúzott a legény a másiktól, és elment vissza a leányos házhoz.
No, gondolta magában, nemcsak ez a három bolond van a világon, mert vágynák ezeknél még nagyobb bolondok es. Most már megkérem a leányt."
-Meg is kérte a leányt.
Szerencséjekre nem fiuk született, hanem leány. Annak nem kellett ködmönke, csak cipő, és így nem nyomta meg a káposztáskő. Aztan éltek boldogul, s még most es élnek boldogul.
A három bolond - Albert András meséje tulajdonképpen két meséből szervetlenül, alkalmilag tevődik össze.
Ortutay Gyula, Kovács Ágnes, Dégh Linda (szerk.): Magyar népmesék. Budapest, 1960, Szépirodalmi Könyvkiadó.