MESÉLŐFALU Csíkszentdomokos

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy gazdag ember. Ennek volt két szép dali legény fia. Egyiket Jancsinak hívták, a másikat meg Pistának.

Mikor nagyot nőttek a legények, azt mondja az édesapjok nekik :

—   No, fiaim, most már házasulandók vagytok. Keressetek magatokhoz való leányt, és házasodjatok meg. De azt tanácsolom, hogy nyissátok ki a szeme­teket, hogy milyen fehernépet kértek meg, mert a fehérnépekbe es, úgy mint az emberekbe nagy különb­ség van.

Akkor azt mondja a nagyobbik fiú, Jancsi:

—   Édesapám, el es menyek, szerencsét próbálok- hogy lám, milyen leányra akadok.

Nagyobbik fiú el es ment háztűznézőbe egy leányos házhoz. Köszönti illendőképpen a leány szüleit, es elmondja, hogy- ő szeretne megházasodni, de csak  katonaideje után. S ez előtt szeretne barátságot kötni a leánvval, hogyha bévárná a leány es a három esztendőt.    , •

—   Jól van, fiam, beszéld meg a leánvval.' Ha neki kedve lesz hézzád, akkor biztos, hogy bevár.

Kérdezé a legény a leányt:

— No tubicám, te mit szólasz hézza? Én most kell menjek katonának, oda leszek három esztendeig, és megvársz-é éngemet, míg én hazajövök? Mert ha megvársz, akkor feleségül veszlek. Mit fogadsz nekem, biztonság jeléül, hogy három esztendeig reám fogsz várni?

Azt mondja erre a leány :

—  Én azt fogadom, kedvesem, hogy én három esz­tendeig sohasem söpröm ki a házamat, hogy ne tudjon senki legény béjönni ide.

—      No jól van, Isten veled, s velem is.

Akkor elment a legény egy másik leányhoz. Ott is köszönté a leány szüleit illendőképpen. És elmondja, hogy milyen járásba van. Azt mondja a leánynak az apja:

—      Kérdezd meg a leányt, hogy van-é kedve hézzád?

Kérdezi azt es :

-No, drágám, van-é kedved hézzám? És megvárod-e míg én hazajövök a katonáéktól, hogy akkor feleségül vegyelek, és mit fogsz csinálni biztonság jeléül, hogy más legény meg ne kérhessen ?

Erre azt mondja a leány :

- Azt fogom csinálni kedvesem, hogy három esz­tendeig soha meg nem mosdom, hogy senki ember fia engem meg ne szeressen.

-No, jól van, Isten veled.

Ezzel a legény megint elment a harmadik leányos házhoz. Köszönti ott es illendőképpen az öregeket. És elmondja ott es, hogv milyen járásban van. Utasítják mindjárt a leányhoz.

-Kérdezd meg őt, lám, mit szól hézzád.

Azt es a legény kérdezi:

-Mit szólsz hézzám, tubicám? Megvársz-é, míg letöltöm a három esztendőt, és mit fogsz addig csinálni, hogy más legény beléd ne szeressen?

—  Semmi egyebet galambom, három esztendeig minden csepp moslékot a házhíjába felhordok, és avval foglak várni tégedet.

—  No jól van, Isten veled.

Most már a legény hazament, felszerelt, s elment katonának. Végtére letőtt a három esztendeje.

Megint hazajött, és akkor elment az első leányhoz. De nem tudott az ajtón bemenni, hanem az ablakon kellett bémásszon, úgy teli volt szemétvel a ház. A leányra meg rea se nézett, csak annyit mondott neki :

—  Maradj az apádnak, zabos tarisnyának, az anyád­nak mosogató lánynak, nekem nem köllesz, mert én tégedet el nem veszlek. „

Ekkor otthagyta a leányt, és elment a másik leány­hoz.

Mikor bényitott a házba, meglátta a leányt, azt hitte, hogy egy háromszáz esztendős vén boszorkányos asszony van benn a házba. Mert a mocsok meg volt pattogva a pofáján. És a fején virágos kender termett- A lábán kikelt volna a káposzta. Köszönt illendőképpen a legény. De mikor meglátta a leányt, olyan hányingere lett, hogy alig várta, hogy kimenjen a házból, Úgy ott hagyta a házat, hogy soha többet nem ment oda.

Akkor elment a harmadik leányhoz. Hát látja, hogy  rendben van a ház, és tisztaság van, folyonda  virág,  gyöngyvirág és nefelejcs nyílik az ablakában. És a leány olyan tiszta és olyan szép, mint a ragyogó hajnalcsillag. Köszönti a leányt illendőképpen, és csókolkodások közben ült le az asztal mellé. Kérdé a leányt

—  Hol van a moslék, amit idáig meggyűjtöttél?

—  Gyere fel a házhíjába, és megmutatom. ,Mikor felment a legény a házhíjába, nem látott egyebet ott, csak kilenc nagy szalonnát felakasztva a füstön, annak a sunkáit, hurkáit és kolbászait.

—  No itt van, drágám, a moslék, ez a mosogatott lé, amit itt látsz. Ezzel hizlaltam a disznókat.Ekkor lementek a házba, a leány megrántott egy jó darab kolbászt, felhozott a pincéből egy kancsó bort, s azzal jól megtisztelte a legényt. A legény nem szóllott semmit, csak a másik vasárnap oltár elé vezette, és elmondta vélle a holtomiglan-holtáiglant, és azután volt miből éljenek, amíg a kilenc szalonná­ból tartott. A másik legény es hasonlóképpen így cselekedett, elment ő es egy leányos házhoz, melyiket látta fonóba, jó volna neki. Bemegyen a leányos házhoz, kö­szönt illendőképpen, és elmondja, hogy ő milyen járás­ban van. Szeretne házasodni, ha neki adnák a leányu­kat feleségül. A leány es örvendett, hogy neki milyen jó vőlegény került. S azt mondja az apja a

leánynak :

—      Menj bé, leányom, a pincébe, hozz fel egy kancsó bort.  Meg kell tisztelni ezt a legényt, hogy nem szégyenlette a mü házunkat felkeresni.

Leány fog egy kancsót, elfut le a pincébe, nagy gyorsan. Pincének a bal oldalában állott a boroshordó. A jobb oldalt volt egy nagy káposztás kád. A kád mel­lett egy szék. Azon egy nagy darab káposzta-nyomtató kő.  Amint ereszteni kezdte a bort, kezdett gondolkodni magában. „Istenem, Istenem, ha most ez a legén elveszen engemet feleségül, nemsokára születni szép fiúgyermekünk, és veszünk egy ködmönkét neki. Mikor az nagyobbat nő, lejő játszódni a pincébe, és ha itt játszódni kezd, véletlenül reá zuhan a káposzta-nyomtató kő. Ez úgy megüti, hogy meghal, és akkor kire marad a kicsi ködmonke?" Úgy belégondolt ebbe a sorsába, hogy megfeledkezett még a kancsóról es, és sírni kezdett, de keservesen.

Megunták odafent várni a bort, azt mondja a gazda az asszonynak :

—   Eredj, hallod-é, nézd meg azt a leányt, mi van vélle.

Menyen az asszony a pincébe, hát hallja, hogy milyen keservesen sír a leánya. Mikor odaért kérdi tőlle:

—  Mi bajod van, leányom?

—   O, ne es kérdezze édesanyám, úgy belegondol­tam a jövendőbeli sorsomba,'hogy azért sírok ilyen keservesen.

—  Jó, jó, de mibe gondoltál bele?

—   Hát nem érti maga, édesanyám, ha most éngemet ez a legény megkér, nemsokára születni fog egy gyermekünk, annak veszünk egy kicsi ködmönkét, s mikor akkorára nő, hogy lábon le tud jőni ide a pincébe, itt kezd játszódni, és ez a káposztáskő reázuhan, és úgy megüti, hogy meghal, s akkor kinek marad a kicsi ködmönke?

—    Ó, be okos vagy, édes leányom ! — és sírni kezdett az asszony es keservesen.

Már megunta várni odafel a gazda és a legény  a bort,lement a gazda es a pincébe. Kérdezi, hogy: —      Mét sírtok olyan keservesen?

Elmondják neki es minden bajokat, bánatjokat:

—   Ha ez a legény most megkéri a leányunkat, akkor nemsokára születni fog egy gyermekje. Annak vesznek egy kicsi ködmönkét, mikor a gyermek akkorára nő le tud jőni a pincébe játszódni, véletlenül ezt a nagy káposztáskövet magára veri, és az úgy megüti, hogy  ő meghal, és akkor kinek marad a kicsi ködmönke. Jaj, édes jó Istenem, milyen okos a mü leányunk, hogy belé tudott gondolni a jövendőbeli sorsába.

Erre a gazda es keservesen elkezdett sírni. Hárman akkorán sírtak.

A legény már nem győzte várni őköt, ő es lement hézzok a pincébe, gondolta, hogy biztosan rejuk zuhant a pince. Hát hallja, hogy mind a hárman sírnak odabé. Kérdezi őköt, hogy métt sírnak olyan keserve­sen. Elmondja a gazda, hogy :

—  Milyen okos a mü leányunk, hogy belégondolt a jövendőbeli sorsába. Ha most kelmed elveszi fele­ségül, nemsokára születni fog egy fiúgyermekjek, annak vesznek egy kicsi ködmönkét, s mikor a gyerek akkorára nő, hogy lábon le tud jőni a pincébe, akkor ő játszódni kezd a káposztakővel, s véletlenül rea hengeredik a káposztakő, úgy megüti a gyermeket, hogy meghal. És akkor kinek marad a kicsi ködmönke?

Mikor ezt meghallja a legény, azt mondja a gazdá­nak:

-    No, gazduram, én most elmenyek a nagy világba, más leányt keresni, de ha valahol akadok még ilyen három bolondra, mint kijetek amilyenek, akkor vissza­jövök, és megkérem a leányt.

Erre elköszönt a legény, és elment.

Alig ment egy mérföldet, meglát az útmentén egy házat. Látja, hogy egy ember háromágú vasvillával egy  zsák érő diót fel akar hányni a ház hídjába. És ha akármilyen szaporán dolgozik, de még egy dió sem menyen fel a ház hídjába. Kérdezi a legény az embert:

- Mit csinál kelmed, atyafi?

Ó,  hagyja, ne es kérdezze, fiatal legény. Már mindjárt  van három hete, hogy ezt a kicsi diót hányom fel a hídba, mégsem akar fogyni innét a földről fel.

Ó,  bátya, azt nem úgy hányják fel! Van-é egy kassa?

Van nekem még kettő es, nemcsak egy.

—   No. akkor adjon nekem egy kast.

Akkor az ember előhozta a kast, a legény meg­merte dióval, fölvitte házhídjába, és letette. És ami­kor negyedszer megtöltötte a kast, nem maradt még egy se a földön. Elcsudálkozott a gazda, hogy ő három hete, hogy dolgozik vélle, mégse volt egy híjja se, ez a legény egy és negyed óra alatt felhordta az egészet

Ekkor a legény megint ment tovább. Gondolta magában, „akadtam egy jó nagy bolondra, még csak kettő kell, akkor térhetek vissza a leányhoz." Alig ment tovább egy falu hosszát, meglátja, hogy egy öregasszony a juhot élve felkötte a guzsalyra, úgy fonja le a gyapját róla. Kérdi a legény:

—   Mit csinál, Öreganyám?

—   Én gyapjat fonok, fiatal legény.

—   O, öreganyám, azt nem úgy kell fonni.

—   No, csak ne tanítson éngemet, mert eddig es úgy fontam.

—  Jól van, de méges nem úgy kell.

—   Hát hogy kell akkor?

—   Nyírja le a juhról a gyapjat, azt mossa ki jól,  tépesse meg, mikor szép fehér lesz, akkor fonja meg.

Megköszönte az asszony a tanácsot. A legény megint ment tovább — addig, amíg megint elért egy új házat. Meglátja, hogy egy véle egykorbéli házasulandó legény, mint ő, felépítette azt a szép új házat, de ajtó, se ablak rajta. Alul a talpfa alatt egy lyukon hordta bé dagasztó tekenővel a világosságot a  házba. De olyan gyorsan merítette a tekenőt, hogy a veríték hetvenkét ágúlag csorgott le rólla. Vitte, s öntötte bé a házba a likon keresztül, de a  haz méges örökké csak setét volt. Odamenyen, kérdi a legény:

—Mit csinálsz, jó testvér?        

—   Ej, hadd a fenébe, jó testvér, három esztendeje fölépítettem ezt a házat, azuta örökké hordom be a világosságot, méges olyan sötétség van benn, hogy alig lehet látni.

— Hó, testvér, azt nem úgy kell csinálni. Meg­látod, ha én nem hozok bé még egy deci világosságot ide, méges meg fog világosodni a ház, csak adj nekem egy jó nagy fúrót és egy fűrészt. A többit bízd rám.

Akkor a legény eléadta a szerszámot, a másik felmérte az ajtó helyét, fúróval megfúrta az ajtó­szemöldökfát, az ostor fűrészt keresztüldugta a likon, és méret szerint kivágott egy ajtóhelyet. Akkor egy kicsit megvilágosodott a ház. Ekkor vágott rea még két nagy ablakot, s akkor olyan világosság lett a házban, hogy meg a tűt es meg lehetett volna a pad­láson kapni. Nem győzött eleget hálálkodni a házi legény, hogy megmentette őt a nagy munkától. Ekkor elbúcsúzott a legény a másiktól, és elment vissza a leányos házhoz.

No, gondolta magában, nemcsak ez a három bolond van a világon, mert vágynák ezeknél még nagyobb bolondok es. Most már megkérem a leányt."

-Meg is kérte a leányt.

Szerencséjekre nem fiuk született, hanem leány. Annak nem kellett ködmönke, csak cipő, és így nem nyomta meg a káposztáskő. Aztan éltek boldogul, s még most es élnek boldogul.

     A három bolond - Albert András meséje tulajdonképpen két meséből szervetlenül, alkalmilag tevődik össze.

Ortutay Gyula, Kovács Ágnes, Dégh Linda  (szerk.): Magyar népmesék. Budapest, 1960, Szépirodalmi Könyvkiadó.