MESÉLŐFALU Csíkszentdomokos

„Azt hihetnénk, hogy a mese csak gyerekeknek szólhat. Pedig nagyapáink még emlékezhetnek arra az időre, amikor a magyar falvakban az őszi, ház körüli munkák alkalmával összegyűlt parasztembereket egy-egy jó beszédű mesélő történeteivel szórakoztatta. Szövődött a mese családi körben, az aprónép gyönyörűségére is.

A századfordulón még a legtöbb faluban akadt egy-egy kivételes tehetségű mesemondó, aki olyan szemléletesen tudta szavakba önteni mondanivalóját, hogy a hallgatóság valóságos mesehősnek érezhette magát.

A régi mesélők lassan kihalnak, no meg mikor is adhatnák át tudásukat, művészetüket? Hiszen a falu régi étetének keretei is felbomlottak. Tudományuk pedig kincs! (...) Gyönyörködjünk eleven stílusukban, ízes nyelvezetükben! Így is lehet magyarul beszélni!”

(Voigt Vilmos) 

Kedves Látógatónk!

A mese mindenkit elvarázsol és megbabonáz. Fejleszti a fantáziát, a képzelőerő pedig szárnyra kél: olyan birodalomba repülhet vele gyermekünk, melyben a jók és a gonoszak harcát követheti figyelemmel, a szereplőket felruházhatja kedves és ellenszenves tulajdonságokkal, színezheti, alakíthatja a történetet, mindezzel egy időben pedig felismeri az események közti összefüggéseket, megtanulja értelmezni a történteket.
A felnövekvő gyermeknek pedig éppen erre van szüksége. Arra, hogy átlássa a nagyon egyszerű emberi kapcsolatokat, szimpatizáljon a hősökkel és felismerje a rosszakarókat. A mesét hallgatva vagy olvasva átélheti a szereplőkkel történt veszélyt és örömöt, megmászhatja a Csillaghegyet, átúszhatja az Óperenciás tengert is akár. A bonyodalmakkal teli cselekmény során maga is a történet részévé válik, együtt nevet a manókkal és együtt sír az eltévedt mókusokkal, miközben tudja, hogy a mese végén minden jóra fordul, a bátor elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig meglakol. 
A mese tehát erkölcsi tanulságként is szolgál: a csemeték így tanulhatnak meg később kiállni gyengébb társaikért és így harcolhatják ki saját jogaikat is egy-egy konfliktus során.